RAJKA PÉTER” VÁLLALKOZÓK SZÖVETSÉGE
 

Számba kell venni erőinket, szervezni kell a munkát,

tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni .“

Kós Károly


    A Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége 1996 szeptemberében alakult meg Kolozsváron. Alapító tagjai kis- és középvállalkozók Erdély majdnem minden régiójából.

    A szövetkezést valós igény váltotta ki, hisz meglehetősen behatárolt a romániai magyar vállalkozók mozgástere. E társadalmi réteg helyzetét súlyosbítja, az általános perifériára jellemző tényezők mellett, az aktuális piaci ismeretek a szervezett kapcsolattartás és információcsere hiánya is.
 

    A szövetség névadója Rajka Péter (1807-1876), az erdélyi ezermester, a ”derék gépész”, egyike volt a múlt század kiemelkedő vállalkozóinak. Példaképünknek tekintjük, mert egész életére jellemző az a szemlélet, mely szerint a gépalkotó létnek csak úgy van értelme, ha azt a köz javára áldozza, ha az a nemzet felemelkedését, a haladás előmozdítását szolgálja.

    Elsődleges célunk a romániai kis- és középvállalkozások fejlesztése érdekében gazdasági információkat szolgáltatni, gyakorlati kezdeményezésekkel számukra támogatást nyújtani. Ezköztárunkat bővíti a kiterjedt vállalkozói cégadatbázis és mini-árútőzsde rendszerhez való hozzáférhetőség.

Szövetségünk rugalmasan alkalmazkodik a mindenkori gyakorlati vállalkozói igények kielégítéséhez, rögzítve a rövid és hosszútávú célkitűzéseket:

Gazdasági kultúra fejlesztése

Szórványvidékek támogatása, régiófejlesztés

Különböző vidékek közötti kapcsolatteremtés, külkapcsolatok

Vállalkozói találkozók szervezése

A személyes kapcsolatok, a közvetlen párbeszéd, az információk kicserélése ösztönzést nyújthat, új távlatokat nyithat meg vállalkozóinknak. Az RPVSZ tagjai számára lehetőséget nyújt és megszervezi találkozókon, vállalkozói fórumokon, kiállításokon való részvételt.

Egy vállalkozói szövetség, jellegénél fogva, leghatékonyabban, horizontális szervezési modellben működhet. Ezt az elvet követve leltünk társra számos hasonló érdekeltségű szervezetben, melyek az RPVSZ sorait bővítik

    Meggyőződésünk, hogy kapcsolatrendszerünk pozitívan segíti Románia európai rendszerekbe való integrálódását.

Farkas Mária

RPVSZ Elnök